Kiss Tünde Népi Iparművész, gyékényfonó
(Nógrád)

A kézműveskedés és a népi kultúra szeretete egészen a gyermekkoromig nyúlik vissza. Zala megyében, egy kis faluban nőttem fel. Nálunk a családban mindenki alkotott, készítgetett valamit, így az alkotás szeretete bennem is megvolt és számomra ez a természetes alapanyagok megmunkálásában teljesedett ki. 2001 óta az ország egyik legszebb falujában Hollókőn élek, ahol a hagyományok, a természet közelsége még inkább a népi kézművesség irányába terelte az életem.

2008-ban a Hagyományok Házában elvégeztem a népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyamot; majd a csuhé-, gyékény-, és szalmatárgy készítő szakképzést is megszereztem. Tárgyaimat elsősorban kákából és gyékényből készítem, melyhez az alapanyagokat én gyűjtöm be.

Munkáimat folyamatosan zsűriztetem, így a legtöbb alkotásom rendelkezik a Páva védjeggyel is. 2019-ben megkaptam a népi iparművész címet. Fontosnak tartom hagyományaink tovább örökítését, ezért rendszeresen vállalok kézműves oktatást gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt. Az elmúlt években számos hazai és külföldi rendezvényen vettem részt, mint kézműves. Munkáim több kiállításon is szerepeltek, illetve díjakat is kaptak.

Hollókőn kialakított Élményfonó műhelyemben alkotok, ahol szívesen látok vendégeket is.

Célom, hogy a hazai természetes alapanyagokból olyan termékeket készítsek, melyek a mai korban is megtalálják a helyüket. A hagyományos tárgyak mellett így születtek meg a TundeDesign Divat a természetből termékei, ahol hagyományt „fonom” össze a mai modern elvárásokkal. A formák megújításával és a különböző anyagok kombinálásával készülnek a különböző fonott táskák, övek, ékszerek, de akár lakberendezési tárgyak is, melyek jól használhatóak mindennapjainkban.

Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének 2012 óta vagyok a tagja, és 2017 óta az alelnöke.


Eredmények, díjak

Hungarikum Pályázat 2018, Hagyomány a divatban pályázaton a Divat a természetből kollekcióm pályázati támogatásban részesült, majd a 2019-es folkTREND divatbemutatón a nagyözönség számára is láthatóvá vált

Komatál Program Kárpát-medencei alkotópályázaton díjazott lett a komaszatyor munkám, 2019

XV. Virágzó Népművészet Kiállításon munkáimmal különdíjban részesültem, 2019

Tárgyalkotó Népi Iparművész cím 2019.

„Fejre való viseletek újragondolása” című pályázatra beadott munkám különdíjában részesült, 2020

Hungarikum Pályázat 2020, Hagyomány a divatban pályázaton a TYPHA Blue kollekcióm pályázati támogatásban részesült, majd a 2021-es folkTREND divatbemutatón a nagyözönség számára is láthatóvá vált.

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et