Kádár Ferkó mézeskalács-készítő
(Békés)

Családom tagjai több száz éve a Nagy-Sárréten éltek, közülük többen ismert zenészek és pásztorok voltak. Két népművészet mestere is került ki a családból, az egyik dédapám volt. Ebben a környezetben nőttem fel Körösladányban. A zene mindig fontos szerepet töltött be a családom életében; én magam zenei tanulmányok után református kántorként szolgáltam szülőfalumban. Sok időt töltöttem nyaranta dédapámnál, ahol láthattam hangszerkészítés közben, és én is kipróbálhattam a faragást.

A tárgyalkotó népművészettel 1994-ben kerültem újra kapcsolatba, amikor Békéscsabára kerülve csatlakoztam a Békés Megyei Népművészeti Egyesülethez. Kezdetben fafaragással próbálkoztam, majd korongozni tanultam. A nagy szerelem végül a mézeskalács készítése lett.

Feleségemmel együtt Lázár Julitól tanultuk meg a mesterség fortélyait, a szakma szeretetét, és azt, hogy ne féltett titokként őrizzük, hanem mindenkivel önzetlenül osszuk meg szakmai tudásunkat.

Az elmúlt 20 évben ennek szellemében végeztük munkánkat.

Számos alkalommal tartottam bemutatót és készítettem mézeskalácsot gyermekekkel, felnőttekkel itthon és külföldön is.

Közben tovább folytattam gyermekkori szenvedélyemet: a régi családi fotográfiák gyűjtését. 2002-ben létrehoztam régi és nem publikált fotók felhasználásával egy néprajzi képeslap-sorozatot. Később noteszek és naptárak is készültek a gyűjtött képekből.

2007-ben a Mesterségek Ünnepén vándorfényképészként jelentem meg az egyik legkedvesebb képeslapom felnagyított változatával.

A kép előtt, a képhez illő eredeti ruhába beöltöztetett látogatókat örökítettem meg. Ezzel megszületett Kádár Ferkó és vele Fotószínháza.

Mindkét tevékenységet, a vásári fényképezést és a mézeskalács-készítést 16 éve főállásban, mára családi vállalkozásban, három gyermekünkkel kibővülve működtetjük.

A 2020-as év nagy eredményeként régi álmom vált valóra: az általam vetett búzából őröltetett liszt, a méheim által gyűjtött méz és házi tojásaink kerültek a mézeskalácsainkba.

Szeretnék örömet szerezni a mézeskalács ízével és a régi képek hangulatával úgy, hogy közben emlékezzünk apáinkra és anyáinkra.


Eredmények, díjak

2014: Király Zsiga-díj - Budapest, Népművészeti Egyesületek Szövetsége

2017: Kádár Ferkó munkásságának felvétele a Békés Megyei Értéktárba - Békéscsaba, Békés Megye

2021: Békés Megye Népművészetéért díj - Kádár Manni és Kádár Ferenc, Békéscsaba, Békés Megyei Népművészeti Egyesület



Szakkörei

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et