Báling Aranka népi kismesterségek játszóházvezetője, oktatója, szőnyegszövő, csuhé-, szalma-, gyékénytárgykészítő szakmunkás, tojásfestő
(Baranya)

Parasztspecialista családból származom, ahol a mindennapi élethez a családtagjaim elkészítették az eszközeiket szükségleteik kielégítésére. Ez az életforma a hatvanas évekig fennmaradt. A téeszek létrehozása és a falvakban végbemenő urbanizációs folyamatok ezt az életformát teljesen tönkretették. A tárgyalkotásból apai és anyai családomban két generáció kimaradt.

A '90-es évek elején kezdtem a tojásíráshoz. Akkor felismertem: hiszen ezt én tudom, ezt mi csináltuk dédmamával. A lelkesedés hamar kudarcba fulladt, mert már alig volt valaki a családban, akitől kérdezhettem. Az utolsó, 24. órában jártam.

Gyógypedagógia végzettségem lévén egy mozgássérülteket ellátó intézménynél dolgoztam, ahol szövőszéket vásároltunk az intézmény ellátottjai számára. Ott volt a szövőszék, és a mélyen elásott emlékeim, ahogy a dédmamával szőttem. Az emlékek előjöttek, szakmunkásvizsgát tehettem, majd szőnyegszövő oktató lettem. Tanulhattam szövős oktatótól, takácstól, a hajdani háziipari szövőnőtől, szövetkezeti tervezőtől. 2006-ban csoportos létszámleépítés miatt elvesztettem az állásomat, így a kézművesség biztosítja azóta a megélhetésemet. Szövést tanítottam általános iskolásoknak, felnőtteknek, de szenvedélybetegeknek is.

Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a húsvéti időszakban a múzeumi látogatók számára tojásírást és -festést oktatok. Éveken keresztül Gödöllőn, a Királyi Kastélyban is vezettem játszóházakat.

2014-2018 között tevékenyen részt vettem Nagypall Község Önkormányzatának kézműves háza létrehozásában, annak vezetésében.

Bemutathattam Marokkóban az iszlám kultúrában a tojásírást a II. Kézműves Világtalálkozón. 2015-ben a milánói expón 15 napon át csuhé betlehemet készítettem.

Amire nagyon büszke vagyok, az a tojásíróka, amit kikísérleteztem, amivel a világ számos pontján a magyar nyelvterületeken biztonságosabban írhatnak a tojásra, és ezt az írókát már akár kétéves korban lévő gyermek kezébe is lehet adni.

Nagy büszkeségeim a tanítványaim, akik továbbviszik, átadják a népi kultúrát.

Fontosnak tartom a tudás átadását, hiszen népművészetünk csak akkor maradhat fent, ha azt a legjobb tudásunk szerint örökítjük tovább.


Eredmények, díjak

2006: tojásfestő Népi Iparművész

2011: Nagypall Község Önkormányzatának elismerő oklevele

2014: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara -Magyart Kézműves Remek díj

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához. Az oldal igénybevételével elfogadod a cookie-k használatát. Az Adatkezelési tájékoztató elolvasása.

Sütik kezelése

A sütik segítségével javítjuk szolgáltatásainkat. A weboldalon ezeket a sütiket használjuk:

A weboldal működéséhez elengedhetetlen funkciókért felelősek.

Név nélküli statisztika, ami segít minket a weboldal tovább fejlesztésében.

Mi is az a süti?

A süti (cookie) egy kis fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek.

Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára.

Hogyan ellenőrizheti és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden modern böngésző engedélyezi a sütik beállításának a változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy mivel a sütik célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat

Süti típusa Ezen típusú sütik fogadása Adatkezelés jogalapja Adatkezelés célja Adatkezelés időtartama Kezelt adatkör Címzettek köre Adatok továbbítása
Munkamenet sütik Munkamenet sütik használatához nem szükséges engedély Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A honlap megfelelő működésének biztosítása A vonatkozó látogatói
munkamenet
lezárásáig tartó
időszak
aszakkor.hu - october_session
aszakkor.hu - user_auth
Adatkezelő Nincs
Használatot elősegítő sütik Használatot elősegítő sütik engedélyezése Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés A felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele + Az engedély tárolásának lehetősége Amikor a böngészési programfolyamat véget ér
365 év
365 év
365 év
aszakkor.hu - ck_glue_visit
aszakkor.hu - sg-cookies-consent
aszakkor.hu - sg-cookies-necessary
aszakkor.hu - sg-cookies-statistics
Adatkezelő Nincs
Google Analytics Google Analytics engedélyezése Az Ön hozzájárulása Információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat + Az engedély tárolásának lehetősége 2 év
1 perc
24 óra
aszakkor.hu - _ga
aszakkor.hu - _gat_gtag_UA_19221102_26
aszakkor.hu - _gid
Google Analytics Google LLC
X
Regisztráljon a még teljesebb felhasználói élmény és az extra funkciók elérésének érdekében!
Egyben iratkozzon fel hírlevelünkre is!
Adatkezelési tájékoztatót
ÁSZF-et